Mammer Time!

Ez az első bejegyzés, amit automatikusan hoztunk létre. Vázlatban van, így csak a blogod tagjai láthatják. Próbáld meg átszerkeszteni, ha sikerült akár törölheted is és kezdődhet a blogolás. Már éles, mint a kés!

Jelenthet ez egy új kezdetet? Határozottan biztos vagyok abban, hogy talán! Minden esetre, az, hogy nem hagytam veszni az eddigi bejegyzéseket határozottan jelent valamit. Ha lesz is folytatás, az biztosan más lesz, mint az eddigiek. Tartozok egy vallomással: szeretett Mammerünk tavaly márciusban elvesztette a harcot a tüdőrákkal. Annak dacára, hogy rengeteg összetűzés és marakodás volt kettőnk között, mégis fájt és felkavart az elvesztése, de mégis elmosolyodtam, mikor az előző mondatot írtam, na nem örömömben. Ó, a savanyú irónia! Hányszor kaptunk össze a bagószag miatt. Végül, tényleg az lett a veszte.

Egy perc néma cigiszívás a mama tiszteletére.

Áh... mindenki menjen a dolgára...

Na most, a cím megdöbbentő és kissé félrevezető, de mindenki megfogja érteni, miért ezt a címet kapta ez a bejegyzés. Nem is olyan régen a Doktor úrral volt szerencsénk, még a bemutató napján megnéznünk az új Star Trek filmet. A korrektség kedvéért mindenféleképpen muszáj megjegyeznem, hogy sokkal, de sokkal szörnyebbre számítottam és készültem fel, úgyhogy viszonylag csak kicsit kerültem a rosszulléttel társuló, hányingerrel karltött öngyilkossági hangulatba. Ha nem Star Trek film lett volna, azt mondom: ez egy jó film, de! Mivel egy több, mint 50 évvel rendelkező, kultikus jelenségről beszélünk, ezért nem lehet azt mondani, hogy jó film! Már az alap elgondolás is milyen már? Fogjuk a jól bevált cuccot és nem egy egyszerű remake-et csinálunk, nem, nagy lófaszt, fogjuk az egészet és egy teljesen új látványvilággal, történésekkel megalkotunk egy alternatív Star Trek univerzumot és ezzel felrúgunk minden Roddenberry által lerakott írott és íratlan szabályt és itt érkeztünk el a nekrofiliához, ugyanis, amit J.J. Abrahams művelt, az felér azzal, mintha kiásta volna Gene Roddenberry holttestét, az összes elképzelhető módon magáévá tette volna, majd lehugyozta és fejjel lefelé visszaásta volna.

Ez... a tömör véleményem az új Star Trek filmről... 

Körülbelül három hete feljöttem és láttam ezt a reklámsáv-marhaságot... Az csak kamu, hogy a válaság miatt kell. Mindent a pénz mozgat. Még az is kapzsi lesz a nagy pénz közelében, aki addig nem volt az. A lényeg az, hogy amúgy sem irogattam mostanában, mert sok dolgom volt, elvoltam foglalva, meg a másik, hogy folymatosan ismételgessem magam? Itt folyton ugyan az történik... Mióta nagyanyám lekerült a futószallagról, amin a többi hozzá hasonló agymsott, komcsi, szemétládákat gyártották, ugyan azt csinálja és ugyan abba köt bele heti rendszerességgel. Elég nekem átélnem, nem kell ezt még le is írnom. Kezdetben jó öteltnek tűnt, mikot a blog indult, jól is éreztem magam, de szembe kell néznem azzal, hogy kicsit elfáradtam. De ismerjük a mondást: "Akkor és ott, valahogy jó ötletnek tűnt." De vissza az redeti problémához: én nem akarok egy olyan oldalt vezetni, aminek a tetjén egy kurva ronda reklámsáv van, ami rontja az összképet.

Szóval, ha lesz is folytatás, a blog költözni fog. De, addig is, hogy ne legyetek poszt nélkül írok néhány engem érintő dolgot, külön posztokba.

A lábgomba nem játék! Játsz inkább a pöcsöddel!

Az is gombás... 

Bár, pénteken megnéztem a Coraline című stop-motion animációs technológiával készült filmet Tomival moziban, mégis volt erőm elmenni filmfesztiválra is. Pár szó a Coraline-ról: A látványvilág magáért beszélt, élénk színek, gyors mozdulatok, ugrálás, minden részlet egyszerre mopzog, mintha élne... Hát, ilyet nem lehet tiszta tudattal írni, az fix. Minden esetre a történet nem volt valami nagy szám, de az egész nagyot dobott a hatáson. Tetszett.

Első film, amit a Titanic Filmfesztiválon láttam, a Byousoku Go Centimeteru, vagyis az Öt Centiméter per Másodperc volt, Shinkai Makoto rendezésében. Hát... Magávalragadó és megható történet volt, annyi szent, a kidolgozásról nem ejtenék szót, mert természetesen, mint minden japán animációs film, röviden anime, ez is olyan gyönyörű volt. A képek a legapróbb részletekig ki voltak dolgozva. Összhatásként, nem volt ugyan nagy szám, de tetszett. Bár, a mellettem ülő nőce erőteljes és már-már gyilkos szájszaga sokat rontott az élményen.

A második, film a Kodomo no Kodomo, vagyis Gyermekek Gyermeke címet viselte. Egy fiatal kislány, Haruna, kicsit butus barátjával játszanak és nem is tudják mit... Hihihi... A kislány és a kisfiú, talán, ha 12 évesek, Haruna úgy dönt, nem veteti el és megtartja. Ebben az egész osztály segít neki... Szóval, nem egy egyszerű történet. Nem ajánlom mindenkinek, csak azoknak, akik képesek megbírkózni egy ekkora morális töltetet tartalmazó történettel, mégha ez humorral is van tálalva. Annak ellenére, hogy japán a film és japán színészek játszanak benne, meglepően... sőt kifejezetten nagyon jó volt az alakítás!

Sóval, járjatok filmfesztiválokra és nézzetek jó filmeket, mert azok értéket képviselnek és nagyon sokat képesek átadni.

Egészen péntek koradélutánig úgy volt, hogy a kreténék lemennek a telekre és lent is maradnak. Mivel nem vagyok, hogylezavarom őket, ezért hagytam, hadd gondolják ki ezt maguk. Hétfőn közölték, hogy szombat vasárnap nem lesznek itthon, ennek én nagoyn örültem is. Szervezkdtem jobbra-balra, de!!! Pénteken közlik, hogy ők nem akarják levinni a tévét, ezért hazajönnek. Próbáltam megbeszélni velük, hogy én már elrendeztem a programjaimat, ne baszanak már ilyen csúnyán át! Nagyapám hajlott volna arra, hogy maradnak és nem viszik a tévét, de nagyanyám, mint egy disznó vágás előtt visítani kezdett, hogy ő nem bír meglenni egy estét tévé nélkül. Hát kössz és én vagyok a számítógép függő... Hetekig elvagyok nélküle, ha van jobb, de ez a kretinoid nincs meg egy este a szokásos agymosókészüléke nélkül. Szááánaaalmaaas...

Minden erőmet és fordított pszichológiámat bevetettem. Végül lementek, tévéstül és lent is maradtak...

Hát, igen, néha ezt is kell. Isten igazából, már vagy három hete folyamatosan rákaptam eme csúnya, de annál jobb dologra. Bár, eddig minig sikerült kibeszélnem magam. Mondjuk, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a lábam miatt kellett lógnom, néha, de az eheti péntek, más. Nagyon kedves barátom, akit régen láttam utoljára, feljött és elmentünk jólérezni magunkat. Beültünk moziba, korzóztunk egy bevásárló központban, mit a plázakurvák, őszintén megmondom, jól esett. Megérte ellógni, komolyan.

Remélem, szűrűn tudunk majd ilyeneket szervezni.

Vizipipa (közepes) - 3500Ft.
Víz (kb. 2dl) - Ingyen.
Pipadohány (cseresznyés ízű) - 750Ft.
Szén (10 db) - 500Ft.
Az a pofa, amit akkor vágnak a kommunista nagyszüleid, mikor pipázva, oltári vigyorral az arcodon közlöd, hogy Fletó lemondott - Priceless!

Mondjuk, inább én vagyok az, amiért ki mertem nyitni az ablakot, ugyanis, már nem bírtam elviselni, a majdnem két napja tartó fejfájást, amit az okozott, hogy a kibaszott, fostos, fázós, gyökér nagyanyám baszott ablakot nyitni. A festék szaga olyan fejfájásgörcsöket okozott, hogy nem bírtam megmaradni. Erre az az önző köcsög beszólt, hogy hideg van és a papi reggel fázni fog. Ki nem szarja tarkón lendületből a kibaszott nyomorát?

Ha annyira fázik takarodjon a nagyszobába, vagy öltözzön fel, mert normális ember nem mászkál egyszál kisgagytában a lakásában, mikor más is van ott!!!

Csendben üldögélek a gyertyafényekkel meghitt hangulatot varázsolt szobámban, mikor egyszercsak hallottam, hogy nagyapám valami fülrepesztő hangerővel belefosott a budiba. Most pont ébren vagyok, de általában erre fel szoktam ébredni.

Szép álmokat...